Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Korunk nagyKép kihívása a környezetvédelem, a klímaváltozás, unokáink érdekében a fenntartható fejlődés megteremtése és biztosítása. E honlappal, melynek neve nem véletlenül zöld élettér, szeretnénk a figyelmet  ráirányítani e problémákra, mindannyiunk közös feladataira.

Rizner József,  Összefogással Barcikáért Egyesület

 


AZ EGYSZER HASZNÁLATOS PALACKOK -

ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM

Az emberi felelősségre. Sokan gondolják úgy, hogy a fő problémát a gyárak és autók kipufogói okozzák, pedig a hulladéktermelés mára szintén elképesztő méreteket öltött. Ha pedig ezt a kettőt összekötjük és végiggondoljuk, hogy a végül a szemétbe kerülő termékek már előállításukkor mekkora mértékben szennyezték a környezetet, elkeserítő adatokat kapunk.

Évente mintegy 100 millió hordó olajra van szükség 460 milliárd üdítős palack és doboz előállításához. Ehhez hozzájárul a szállítás során létrejövő környezetszennyezés, majd miután a szemétbe kerül a palack, közel 450 évig tart mire lebomlik. Világszerte körülbelül 340 milliárd palackot nem hasznosítanak újra évente, ebből közel 141 milliárd amerikai hulladéklerakókban végzi – hívja fel a figyelmet Rutai Gergely, a SodaStream szakértője.

 

 

Kiemeli: egy átlagos család öt év alatt több mint 10.500 PET palack és fém italos doboz hulladékot termel. Ezeknek csak kevesebb, mint felét gyűjtik szelektíven, a másik részük hulladéklerakóban vagy a természetben végzi szemétként. Bár évről évre kismértékben nő ugyan a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, ennek ellenére csak Európában például a PET palackok mindössze 48,4%-a kerül szelektív gyűjtőkbe.

A szénsavasító készülékeket gyártó SodaStream kiemelt célja, hogy csökkentse a világ PET palack termelését. Mindezt úgy, hogy a szénsavas italok kedvelőinek ne kelljen lemondaniuk az üdítőkről, csupán otthon, költséghatékonyan, helytakarékosan, környezetkímélő módon állítsák elő a szénsavas vizet vagy víz alapú üdítőitalokat. A SodaStream gépek használói például kb 500 millió PET palackkal csökkentik a világ hulladék termelését, így megóvják a környezetet a gyártással és szállítmányozással járó természeti hatásoktól. A környezet védelme érdekben egyre több innovatív megoldásra van szükség a háztartásokban, ezek elterjesztése pedig kiemelt feladat lesz a jövőben.


Kihalásra ítélve - Az utolsó fehér rinocérosz

Az utolsó fehér rinocérosz hím Kenya Ol Pedzseta nevű rezervátumában él, huszonnégy órás fegyveres őrizet alatt. A faja menthetetlen, mivel a hím elöregedett, a fogságban tartott nőstények pedig terméketlenek. Ha mindez bekövetkezik, s ez már csak idő kérdése, a balga emberiség ismét kipipálhat egy eltűnt fajt.Így lesz lassan lakatlan Földünk. Előbb az állatok, aztán az emberek.  Igazi tragédia a XXI. szárad elején.

orrszarvu.jpg


ELTŰNT A VILÁG 4. LEGNAGYOBB TAVA

AZ ARAL-TÓ PUSZTULÁSA

Dr. Arató István cikke foglalkozik az Aral-tó pusztulásával. Eljutottunk oda, hogy a világ valaha 4. legnagyobb tavát is eltüntette az emberiség a Föld felszínéről. "Nagy jövő" áll még az ostoba emberiség előtt.

A tó területe 1853 és 1987 között, azaz 134 év alatt mindössze 7 %-kal csökkent. Ezen időszak alatt mindvégig – tehát még 1987-ben is – a Föld negyedik legnagyobb tava volt.


A nagyobb bajok a 90-es évekkel kezdődtek!

Itt szűk 20 év alatt majdnem teljesen eltűnt a tó!

Nos, az öntözés az 50-es években kezdődött, de emiatt a tó területe nem csökkent jelentősen 40 év alatt sem. A nagy csökkenés a 90-es években kezdődött. Ennek fő oka nem az volt, hogy többet öntöztek! Hanem az, hogy lényegében ugyanekkor kezdett fokozódni a klímaváltozás, minek következtében jelentősen csökkent a Szír-Darja, az Amu-Darja és a környező kisebb vízfolyások vízhozama. Ugyanis ezen folyók vízgyűjtő területe a tóval együtt az Eurázsiai kontinens belsejébe esik. S mint tudjuk, az utóbbi húsz évben itt egyre kevesebb csapadék esett, megindult a sivatagosodás ill. növekedni kezdett a meglévő sivatagok nagysága.

Bár a környező rizs- és gyapotföldek öntözése valóban hozzájárult a tó kiszáradásához, de alapvetően a klimatikus változások okolhatók az Aral-tó kiszáradásáért. A globális felmelegedés következményeire figyelmeztető környezetvédők az Aral-tó példájában az emberi tevékenység nyomában megváltozott természeti környezet riasztó példáját látják, s az emberiség jövője szempontjából aggasztó jelként értékelik az Aral-tó kiszáradását, amely ráadásul nem is egyedülálló napjainkban (hasonló folyamatok zajlanak a Holt-tengerrel és a Csád-tóval is).

Még 1987-ban is a Föld negyedik legnagyobb tava volt, ma már három kisebb tóra osztódott, először egy északi és déli részre, majd a déli rész 2003-ban még tovább hasadt két kisebb tóra. Napjainkra a tavat tápláló folyók – az Amu-darja és a Szir-darja egyike sem éri el a három részre szakadt, folyamatosan pusztuló Aral-tavat. (Ez a sokkal délebbre fekvő szíriai és iraki folyókra jellemző) Az ökológiai katasztrófa sújtotta tó a globális klímaváltozás hatásainak és következményeinek elrettentő példája.

Nyilvánvaló, hogy a vízelvétel is hozzájárult a tó kiszáradásához valamilyen mértékben. Azonban, ha ezen folyókból 1990-es évektől még a vízelvétel is fokozódott – a drasztikusan megnövekedett profithajsza, profitéhség és a rablógazdálkodás következtében – ez is a globalizáció számlájára írható.

Mint láttuk az előző negyven évben is volt vízelvétel, de a tavat ekkor még nem fenyegette a kiszáradás veszélye. Bizonyos az is, hogy az előző negyven év során bekövetkezett 7-8 %-os apadást sem egyedül a vízelvétel okozta, ehhez erősen hozzájárult már akkor is a felmelegedés. Ugyanis, nem egycsapásra nőtt meg 90-ben a termelés és a szállítás, hanem már a 90-es évek előtt is évről évre egyre nőtt. Azaz ennek megfelelően a széndioxid-kibocsátás és a felmelegedés is növekedett. Az történt, hogy a 90-es években mindezek erősen felgyorsultak, fokozódtak.

Dr. Arató István

 

 

Tovább zsugorodik az Északi-sark jégvilága?

2017.03.23

 

Globális felmelegedés-Nyár az idei télben

2016.03.06

 

Fukusima-atomkatasztrófa

2015.04.05

 

Minden idők rekordja megdől?

2013.09.16

 

Lemmingek

2013.03.03

 

Mindíg jön újabb verzió

2013.03.03

 

Mindíg jön újabb verzió a globális felmelegedésben

2013.03.03

 

Mindíg jön újabb verzió, most a lemmingek?

2013.03.03

 

Rió 2012- 20 év után ismét világkonferencia

2012.07.01

20 évvel ezelőt Rióban jelentős környezetvédelmi megállapodások születtek. A mostani a szakértők szerint kudarc volt. Környezetünk általános állapota pedig rohamosan romlik.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Környezetvédelmi egyezmények | Hozzászólások: 0

Magyarország időjárási rekordjai

2012.07.01

Az utóbbi évtizedekben megdől minden időjárási rekord. Érdemes elgondolkodnunk, mi ennek az oka?